Együttműködés az Appy és a Menedzserszövetség között

Örömmel jelentjük be, hogy stratégiai együttműködés jött létre az Appy és a Menedzserszövetség között, amelynek célja az üzleti világ és a nonprofit tevékenységet folytató társadalmi szervezetek közötti kapcsolódások erősítése közös események és szakmai programok mentén.

Az együttműködés célja, hogy olyan párbeszédalapú, inspiráló találkozási pontok jöjjenek létre, ahol a civil és az üzleti szféra szereplői valódi kapcsolódásokat, gondolatcserét és hosszú távon is értékes együttműködéseket alakíthatnak ki. A közös eseményeink fókuszában a tapasztalatmegosztás, a közösségi tanulás és a nagyobb társadalmi hatás elérése áll.

Az Appy megújuló víziójának középpontjában a tudatos, fenntartható nonprofit működés fejlesztése áll, közösségre és együttműködésre építve, így ösztönözve és erősítve az aktív társadalmi szerepvállalást. Ehhez kapcsolódva a Menedzserszövetség olyan szakmai és közösségi hátteret biztosít, amely több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a vezetői közösségek építésében, valamint a civil és üzleti szféra közötti együttműködések támogatásában.

A Menedzserszövetség számára kiemelten fontos a civil kezdeményezések rendszerszintű támogatása, valamint azoknak a platformoknak a létrehozása, ahol különböző szektorok szereplői valódi együttműködésben tudnak gondolkodni és cselekedni. Az Appy-vel közös programok ezt a szemléletet erősítik, és lehetőséget teremtenek arra, hogy az egyes események tapasztalatai hosszabb távon is beépüljenek a közös működésbe.

Meggyőződésünk, hogy ez az együttműködés egy olyan példaértékű, közös tanulási és kapcsolódási térként jelenik meg, amely kézzelfogható értéket teremt a civil és az üzleti szféra számára egyaránt, és hosszú távon is hozzájárul a társadalmi ügyek és felelős szervezeti működés erősödéséhez.

A Menedzserszövetségről

A Menedzserszövetség több évtizede működő, országos szakmai közösség, amely vezetők és döntéshozók aktív bevonásával dolgozik a felelős vezetői szemlélet, a tudásmegosztás és a társadalmi szerepvállalás erősítésén. Küldetésének tekinti az üzleti és civil szféra közötti kapcsolódások elősegítését, valamint olyan platformok létrehozását, ahol a tapasztalat és a közösségi gondolkodás valódi társadalmi értékké válhat.

Hamarosan jelentkezünk a részletekkel!

Appy Academy

Képzések nonprofitoknak, akik profin akarják csinálni
Megnézem >

Ez is érdekelhet

Támogatóink